A Hungária Rendőregylet immár 35 éve dolgozik a közlekedésbiztonság javításáért és a motoros vezetéstechnikai kultúra fejlesztéséért. Az Egylet tagjai ez idő alatt számos sikert értek el a nemzetközi rendőrmotoros megmérettetéseken egyéni és csapat szinten is. Az elmúlt négy évben egyesületünk instruktorai a HUMDA Zrt. Moto Safety programjának keretében közel 3500 civil motoros számára tartottak gyakorlati tréningeket az ország számos pontján.
Célunk, hogy a biztonságos és tudatos motorozás ne kivétel, hanem alapérték legyen.
Az utóbbi években a motorkerékpárgyártók a kalandmotorok, túraenduro motorkerékpárok tekintetében, kiszolgálva a felhasználói igényeket, egyre szélesebb palettán jelennek meg a motorkerékpárpiacon.
A Hungária Rendőregylet az elmúlt két év tapasztalatai, valamint a hozzá beérkezett nagyszámú érdeklődések miatt úgy döntött, hogy az Örökség Közhasznú Alapítvány (Nagyvisnyó), valamint Jeli Motors bevonásával megrendezi a harmadik „Nagyvasak harcát”, amely egy motoros családi rendezvény. A rendezvény keretében kimondottan a túraenduro motorosok számára kiírt amatőr járműkezelési és ügyességi versenyt tartunk annak megállapítására, hogy ki Magyarország legjobb amatőr túraenduro motorosa.
Nagyvisnyó földrajzi elhelyezkedése kiváló környezetet tud nyújtani a tervezett rendezvénynek, Csőgér Bálint polgármestere úr, valamint a képviselőtestület egyöntetű felajánlása alapján.
Arra törekszünk, hogy az eseményt egy különleges nappá varázsoljuk, ahol versenyzők, a nézők és a gyermekek is megtalálják maguknak a számukra legjobb programot.
Ha úgy gondolod, hogy megvan minden, ami ahhoz kell, hogy Magyarország legjobb túraenduro motorosa legyél, akkor feltétlenül iratkozz fel versenyzőnek!